Egy valuta, huszonegy inflációs ráta — miért térnek el egymástól az eurózóna országai?

Az eurózónának egy valutája, egy jegybankja és egy 2%-os inflációs célja van — és bármelyik hónapban huszonegy különböző inflációs rátája. A legmagasabb és a legalacsonyabb nemzeti ráta közötti különbség gyakran nagyobb, mint maga a cél. Ez nem mérési probléma: minden ország rátáját az Eurostat számítja ki, ugyanazon HICP-definíció szerint. Az eltérés valós, és tartós, szerkezeti okai vannak.

Minden országnak saját fogyasztói kosara van

A HICP módszertana harmonizált, a bevásárlókosár viszont nem. Minden ország indexe aszerint súlyozza a termékeket, hogy az ottani háztartások ténylegesen mit vásárolnak. Az alacsonyabb jövedelmű tagállamokban az energia és az élelmiszer jóval nagyobb súllyal szerepel, így egy világpiaci energia- vagy élelmiszer-ársokk sokkal jobban megmozdítja a főmutatójukat, mint Németországét vagy Franciaországét. Ugyanaz az olajár pusztán a súlyok miatt szemmel láthatóan eltérő inflációs rátákat eredményezhet.

Az energiakitettség nem csak súly kérdése

A kosáron túl az országok abban is különböznek, hogyan jutnak el az energiaárak a háztartásokig: hogyan szabályozzák az áramtarifákat, milyen gyorsan gyűrűznek be a nagykereskedelmi árak a számlákba, mennyire támaszkodik a fűtés a földgázra, illetve a távhőre, és hogy a kormányok sokkhelyzetben ársapkát vezetnek-e be, vagy ártámogatást nyújtanak-e. Két szomszédos ország azonos energiasúlyok mellett is akár egy évig vagy tovább eltérő pályán mozoghat, ha az egyik évente egyszer igazítja a hatósági tarifákat, a másik pedig havonta továbbhárítja az azonnali piaci árakat.

A felzárkózás természeténél fogva emeli az árakat

A magországoknál gyorsabban növekvő, alacsonyabb jövedelmű eurótagok inflációja szerkezetileg jellemzően magasabb — ez a Balassa–Samuelson-hatás. Exportágazataikban a termelékenység gyorsan felzárkózik, az egész gazdaságban emelkednek a bérek, és ezt követik a belföldi szolgáltatások árai. Ez a konvergencia rendeltetésszerű működése: az eurózóna átlagához közelítő árszint a folyamat közben átlag feletti inflációként jelenik meg. Ez az egyik fő oka annak, hogy a balti államok inflációja az euró bevezetése óta eltelt idő nagy részében az eurózóna rátája fölött volt.

Adók, hatósági árak és egyszeri intézkedések

Az áfa és a jövedéki adók változásai, valamint a hatósági árak — a tömegközlekedési viteldíjak, a szabályozott lakbérek, a dohánytermékek — közvetlenül megjelennek a HICP-ben. Egyetlen költségvetési döntés egy százalékpont érzékelhető részét hozzáadhatja egy ország rátájához vagy levonhatja belőle, miközben a szomszédokét érintetlenül hagyja. Ezek a hatások tizenkét hónap után kifutnak, de megakadályozzák, hogy a nemzeti ráták valaha is teljesen együtt mozogjanak.

Szolgáltatások, bérek és lakhatás

A szolgáltatások inflációja nagyrészt belföldi eredetű: a helyi bérnövekedést követi, nem a termékek világpiaci árait. A feszes munkaerőpiacú országokban a szolgáltatások inflációja évekig magasabb lehet. A lakhatási költségek is gazdaságonként eltérően jelennek meg — a bérlakáspiacok mérete és szabályozása óriási különbségeket mutat —, így ugyanaz a kamatkörnyezet eltérő mért lakhatási inflációt eredményez.

Miért nem tudja az EKB megszüntetni a különbséget?

Az Európai Központi Bank egyetlen kamatot határoz meg az egész övezetre, és az eurózóna inflációját célozza, nem egy-egy országét. Ha az összesített ráta a célon áll, miközben az egyik tagállamban magas, a másikban alacsony az infláció, az EKB teljesítette a mandátumát. A többi eszköz a nemzeti kormányok kezében van: a költségvetési politika, az adódöntések, a bérmegállapítás intézményei és az energiapiac kialakítása. Ezért maradnak fenn nemzeti inflációs különbségek egy valutaunión belül, és ezért érdemes összehasonlítani a tagállamokat: az eurózóna átlaga azt mutatja, amit az EKB lát, ennek az oldalnak az országoldalai és rangsorai pedig azt, amit az egyes országok háztartásai ténylegesen tapasztalnak.

Hogyan értelmezze a rangsort?

Az országok összehasonlításakor három szokás segít tisztán látni. Minden országot az eurózóna átlagához mérjen, ne csak a szélsőértékekhez. Nézze meg, hogy egy kiugrás széles körű-e, vagy az energia és az élelmiszer hajtja, amelyek a leggyorsabban fordulnak vissza. És ne feledje, hogy egyes országok legfrissebb adatai gyorsbecslések, amelyeket heteken belül módosítanak — ha a gyorsbecslés és a végleges adat között kissé átrendeződik a rangsor eleje, az normális, nem hír.