HICP vagy CPI — miért más mércével mérik az eurózóna inflációját?
Az EKB célja a HICP-re vonatkozik, nem az egyes országok nemzeti fogyasztóiár-indexére. A kettő általában együtt mozog, de az eltérések valósak, és időnként akkorák, hogy számítanak is.
Amikor a hírekben „az eurózóna inflációjáról” esik szó, az egy konkrét mutatót jelent: a harmonizált fogyasztóiár-indexet (HICP). Erre vonatkozik az Európai Központi Bank 2%-os célja, ezt közli az Eurostat minden tagállamra ugyanazzal a definícióval, és ezt használjuk ennek az oldalnak minden aloldalán. Az Ön országa szinte biztosan közöl egy nemzeti fogyasztóiár-indexet (CPI) is — és a kettő nem ugyanaz.
Mit jelent valójában a „harmonizált”?
A HICP lényege az összehasonlíthatóság. Korábban minden ország a maga módján mérte az inflációt — más kosárral, más módszerrel, más lefedettséggel —, így nem lehetett megalapozottan kijelenteni, hogy a spanyol infláció magasabb vagy alacsonyabb a hollandnál. A HICP ezt egységes, EU-szintű módszertannal orvosolja: egy százalékpont Lisszabonban ugyanazt jelenti, mint Helsinkiben. Ettől van egyáltalán értelme az eurózóna egészére számított összesített adatnak.
A nemzeti CPI ezzel szemben belföldi használatra készül, és a nemzeti hagyományokat követi. Arra a kérdésre felel, hogyan változnak az árak az itt élők számára, mégpedig azokkal a konvenciókkal, amelyeket a nemzeti statisztikai hivatal régóta alkalmaz.
A három lényeges különbség
1. Saját tulajdonú lakás. Ez a legfontosabb. Egyes nemzeti fogyasztóiár-indexek valamilyen formában számolnak a saját lakás költségével — a jelzáloghitel kamatával vagy imputált lakbérrel. A HICP egyelőre a saját tulajdonú lakások költségeit nagyrészt nem tartalmazza. Gyorsan emelkedő lakásárak vagy jelzáloghitel-kamatok idején a lakhatást is mérő nemzeti CPI érezhetően magasabb lehet a HICP-nél. (Az EKB és az Eurostat régóta dolgozik azon, hogy a saját tulajdonú lakások a HICP-be kerüljenek, de a főmutatóban ez még nem teljes körű.)
2. Kire és mire terjed ki. A HICP a gazdasági területen belüli összes kiadást számba veszi — a vidéki és az intézeti háztartásokét, sőt a külföldi látogatók költéseit is —, és kihagy néhány olyan tételt, amelyet a nemzeti indexek megtarthatnak. A nemzeti fogyasztóiár-indexek gyakran szűkebb kört, egy „tipikus belföldi háztartást” vesznek alapul.
3. Súlyok. Mindkét index aszerint súlyozza a kategóriákat, hogy a háztartások mennyit költenek rájuk, de a pontos súlyok és frissítésük rendje eltér, így ugyanaz az ármozgás kissé eltérő mértékben mozdíthatja el a két indexet.
Mekkora lehet köztük az eltérés?
Általában szorosan együtt mozognak, néhány tized százalékponton belül. Az eltérés bizonyos helyzetekben nő meg, leggyakrabban akkor, amikor a lakhatási költségek látványosan megugranak vagy visszaesnek: a jelzáloghitel-kamatokat is tartalmazó nemzeti CPI érzékeli azokat a kamatemeléseket, amelyeket a HICP egyszerűen nem lát. Szigorítási ciklusban ezért teljesen megszokott, hogy a lakosság által érzékelt nemzeti adat magasabb annál a harmonizált számnál, amely alapján az EKB dönt.
Melyiket érdemes figyelni?
- Az országok összehasonlításához, vagy ha azt szeretné megítélni, hogy mit fog tenni az EKB, a HICP-t használja. Ez az egyetlen, az egész valutaövezetben azonos módon mért mutató, és ténylegesen erre vonatkozik az EKB célja.
- Ha a saját megélhetési költségeiről szeretne képet kapni, a nemzeti CPI jobban megragadhatja a lakhatást, és közelebb állhat ahhoz, amit a mindennapokban tapasztal.
Egyik sem „rossz” — más-más kérdésre felelnek. Ez az oldal mindenhol a HICP-t használja, mert az a feladata, hogy az eurózónát egyetlen, következetes mércével hasonlítsa össze, és azt az adatot mutassa, amelyhez a jegybank igazodik. A valutaövezet egészére vonatkozó adat az eurózóna oldalán, a teljes országrangsor az összehasonlító nézetben látható.
Forrás: Eurostat (HICP) és az Európai Központi Bank. Az euroflation független adatkövető oldal, nem áll kapcsolatban az EKB-val, az Eurostattal vagy az EU-val. Az oldal tartalma nem minősül pénzügyi tanácsadásnak.