Horvátország az euró után: mi történt valójában az árakkal?

Horvátország 2023. január 1-jén az euróövezet huszadik tagja lett, és negyed évszázad után búcsút mondott a kunának. Litvánia 2015-ös csatlakozása óta ez volt az első bővítés, és a közvélemény szempontjából a lehető legrosszabb pillanatban történt: Európa egy nemzedék óta legnagyobb inflációs hullámának közepén. Abban az évben minden áremelkedésnek két gyanúsítottja volt — az egész Európát sújtó infláció és az új pénznem. A harmonizált adatok éppen arra valók, hogy szétválasszák a kettőt.

Az átállás hatása valós volt, de kicsi

Minden euróátállás okoz némi árcsúszást: az étlapok és árlisták módosításának költségét továbbhárítják, a lélektani árküszöbök felfelé tolódnak, a ritkán árazó szolgáltatók pedig kihasználják az alkalmat a felzárkóztatásra. A korábbi átállásokról készült tanulmányok következetesen egyszeri, néhány tized százalékpontos hatást találtak — észrevehetőt a kávézókban és fodrászatokban, láthatatlant a lakbérekben és az energiában. Horvátország beleillett a mintába: az átállás előtt és után kötelező kettős árjelzés és a társadalmi nyomás kordában tartotta az árcsúszást. A 2023-as igazán nagy áremelkedéseket viszont ugyanaz az energia- és élelmiszersokk hajtotta, amely minden saját pénznemet használó szomszédot is sújtott.

Miért magasabb még mindig a horvát infláció az euróövezeti átlagnál

Horvátország inflációja a csatlakozás óta jellemzően az euróövezeti átlag felett van, ennek okai pedig szerkezetiek, nem monetárisak. Felzárkózó gazdaságról van szó: a bérek és a termelékenység közelednek az euróövezet átlagához, velük együtt pedig a szolgáltatások árai is — ugyanaz a Balassa–Samuelson-dinamika, amely a Baltikumban látható. Az ország emellett erősen turizmusvezérelt gazdaság: a vendégek kereslete éppen azoknak az éttermi, szállás- és szolgáltatási áraknak az emelkedését hajtja, amelyeket a helyiek is fizetnek, és a nyári HICP-adatokban összpontosul.

Mit változtatott az euró a hitelfelvételben

A csatlakozás csendesebb, de nagyobb hatása pénzügyi volt. A horvát háztartások és vállalatok régóta euróhoz kötött feltételekkel vettek fel hitelt — a kuna árfolyamát évtizedeken át szorosan az euróhoz igazították —, így a belépés olyan devizakockázatot szüntetett meg, amely már eleve mindenbe beárazódott. A horvát államkötvényekkel ma már euróövezeti adósságként kereskednek, az EKB politikája közvetlenül átgyűrűzik a helyi hitelkamatokba, a jelzálogpiac pedig árfolyamkockázati felár nélkül, euróalapú referenciaértékekhez igazodik.

Az árszínvonal kérdése nem ugyanaz, mint az inflációé

„Az euróval minden drágább lett” két dolgot mos össze. Horvátország árszínvonala — hogy mennyibe kerül egy fogyasztói kosár Németországhoz képest — évek óta emelkedik, és mindaddig emelkedni fog, amíg a jövedelmek közelednek egymáshoz; így fest, amikor egy, az átlagnál szegényebb ország belép egy gazdag valutaklubba. Az inflációs ráta — a változás sebessége — az, amit ezen az oldalon a HICP követ, minden más taggal azonos meghatározás alapján számítva. Éppen ez teszi méltányossá az összehasonlítást az euróövezeti átlaggal.

Hogyan érdemes itt olvasni a horvát adatokat

Horvátország oldala a harmonizált inflációt az euróövezeti átlaggal együtt mutatja. Három szokás segít: a nyári hónapokat annak tudatában olvassa, hogy a turizmus akkor összpontosítja az árnyomást; az euróövezeti átlaghoz képesti eltérést elsősorban felzárkózási, ne pedig devizatörténetként értelmezze; és amikor kiugrás jelenik meg, nézze meg, az energia és az élelmiszer magyarázza-e — ezek a kategóriák egész Európát együtt mozgatják, euróval vagy anélkül.